Az oldalon régészeti gyűjteményünk négy korszakának leletei tanulmányozhatók.
A középkor időszakából Ete anyaga emelhető ki elsőként. A 11-16. századig létezett település a Sárköz gazdag mezővárosa volt, virágkora a 15-16. századra tehető. Tolna megye északi szélén, a Sió völgyében található Ozora. A község középpontjában, egy, a plébániatemplom melletti dombon áll a várkastély négyzetes, középudvaros épülettömbje. Az épületet négyzet alakban fal veszi körül, sarkukon kerek tornyokkal megerősítve.
A firenzei származású Filippo Scolari, Zsigmond király főembere 1416-1426 között építtetett magának itt várkastélyt. Birtokolta még Hédervári Lőrinc nádor, Hédervári Ferenc reneszánsz stílusban építtette át a várkastélyt. Török Bálint 1537-ben ostrommal szerzi meg. 1545-ben a török seregek elfoglalják, és a 17. század végéig kisebb jelentőségű erődítésként működött. A régészeti kutatások során előkerült leletanyagból a 15. századtól a 20. század elejéig terjedő időszakból láthatunk válogatást helyi készítésű és import tárgyakból.
A népvándorlás korának középső időszakában az avarok népe uralta a Kárpát-medencét. Az M6-os autópálya régészeti feltárásakor egy korábbról nem ismert temető 1644 síros részlete került feltárásra Szekszárd határában. A sírmező eredetileg mintegy 2500 síros lehetett. Erős katonai jellegét mutatják az íjmaradványok, fokosok, kardok és szablyák és 72 lósír is. A látványtárba a szekszárdi temető három leletanyag-típusát válogattuk be. A sírokból több mint 500 kerámia került ki, ennek nagyobb részét korok és típusok szerint csoportosítva tanulmányozhatják az érdeklődők. A sírokból származó lószerszámok közül bemutatjuk az avarok által Európában meghonosított kengyeleket és zablákat. A lóvázak mellett megtalált lándzsák többségét szintén megtekintheti a látogató.
A római kori leletek jelentős része a múzeum alapítása utáni első évtizedekben került a gyűjteménybe sokszor úgy, hogy a pontos lelőhelyüket nem ismerjük. Nagyobb, összetartozó leletegyüttesként a Bátaszék határában lévő Kövesd-pusztán feltárt 159 késő római sír főként kerámia anyaga látható. A Tengelic határában előkerült 3. századi ezüstpénzleletből több mint 500 darab ún. antoninianus található a fiókokban.
A bronzkori lelőhelyek között számottevő bonyhádi feltárás leletanyagát jelentősége miatt válogatás nélkül, a maga teljességében mutatjuk be. Az itt feltárt sírok száma alapján az eddigi legnagyobb bronzkori, a Dunántúli mészbetétes edények népe hagyatékát őrző temető bukkant elő. A kora bronzkortól a középső bronzkor végéig használt, mellékleteikben is rendkívül gazdag sírokat mintegy 4200-3400 évvel ezelőtt ásták a földbe. A 800 évet átölelő időszak temetkezési szokásainak és az edények formájában, díszítésében is megmutatkozó változásainak követésére különösen jó lehetőséget kínál a bemutatott lelőhely. A régészeti és embertani elemzések eredményei alapján először sikerült kimutatni, hogy az edényeken az emberi testtájaknak megfelelő módon elhelyezett motívumok valójában nem egyszerűen csak díszítések, hanem azok pontos jelentést hordoznak: egy, a közösség által jól értelmezhető és következetesen használt jelrendszert alkotnak, az urna pedig magát a halottat jelképezi.
A középkor időszakából Ete anyaga emelhető ki elsőként. A 11-16. századig létezett település a Sárköz gazdag mezővárosa volt, virágkora a 15-16. századra tehető. Tolna megye északi szélén, a Sió völgyében található Ozora. A község középpontjában, egy, a plébániatemplom melletti dombon áll a várkastély négyzetes, középudvaros épülettömbje. Az épületet négyzet alakban fal veszi körül, sarkukon kerek tornyokkal megerősítve.
A firenzei származású Filippo Scolari, Zsigmond király főembere 1416-1426 között építtetett magának itt várkastélyt. Birtokolta még Hédervári Lőrinc nádor, Hédervári Ferenc reneszánsz stílusban építtette át a várkastélyt. Török Bálint 1537-ben ostrommal szerzi meg. 1545-ben a török seregek elfoglalják, és a 17. század végéig kisebb jelentőségű erődítésként működött. A régészeti kutatások során előkerült leletanyagból a 15. századtól a 20. század elejéig terjedő időszakból láthatunk válogatást helyi készítésű és import tárgyakból.
A népvándorlás korának középső időszakában az avarok népe uralta a Kárpát-medencét. Az M6-os autópálya régészeti feltárásakor egy korábbról nem ismert temető 1644 síros részlete került feltárásra Szekszárd határában. A sírmező eredetileg mintegy 2500 síros lehetett. Erős katonai jellegét mutatják az íjmaradványok, fokosok, kardok és szablyák és 72 lósír is. A látványtárba a szekszárdi temető három leletanyag-típusát válogattuk be. A sírokból több mint 500 kerámia került ki, ennek nagyobb részét korok és típusok szerint csoportosítva tanulmányozhatják az érdeklődők. A sírokból származó lószerszámok közül bemutatjuk az avarok által Európában meghonosított kengyeleket és zablákat. A lóvázak mellett megtalált lándzsák többségét szintén megtekintheti a látogató.
A római kori leletek jelentős része a múzeum alapítása utáni első évtizedekben került a gyűjteménybe sokszor úgy, hogy a pontos lelőhelyüket nem ismerjük. Nagyobb, összetartozó leletegyüttesként a Bátaszék határában lévő Kövesd-pusztán feltárt 159 késő római sír főként kerámia anyaga látható. A Tengelic határában előkerült 3. századi ezüstpénzleletből több mint 500 darab ún. antoninianus található a fiókokban.
A bronzkori lelőhelyek között számottevő bonyhádi feltárás leletanyagát jelentősége miatt válogatás nélkül, a maga teljességében mutatjuk be. Az itt feltárt sírok száma alapján az eddigi legnagyobb bronzkori, a Dunántúli mészbetétes edények népe hagyatékát őrző temető bukkant elő. A kora bronzkortól a középső bronzkor végéig használt, mellékleteikben is rendkívül gazdag sírokat mintegy 4200-3400 évvel ezelőtt ásták a földbe. A 800 évet átölelő időszak temetkezési szokásainak és az edények formájában, díszítésében is megmutatkozó változásainak követésére különösen jó lehetőséget kínál a bemutatott lelőhely. A régészeti és embertani elemzések eredményei alapján először sikerült kimutatni, hogy az edényeken az emberi testtájaknak megfelelő módon elhelyezett motívumok valójában nem egyszerűen csak díszítések, hanem azok pontos jelentést hordoznak: egy, a közösség által jól értelmezhető és következetesen használt jelrendszert alkotnak, az urna pedig magát a halottat jelképezi.